[ Pobierz całość w formacie PDF ]
vesztettem magam másokkal, még a szenvedésüket is átéltem, legalább egy pillanatra. Akkor
pezsgQt bontottak. P a mi emberünk! Zöldes a szorongástól. Igazi kis földi lény. Fulladozik a
klorofilban! A vágóhidakat kerülgeti! Megfeküdhette a gyomrukat! Alapjában véve vacak, szá-
nalmas hittérítQk, hétköznapi dolgok rabszolgái. Gyere, báránykám, dévajkodjunk együtt, megy
az, majd meglátod, legfQbb ideje, hogy pajzánkodjál egy kis barikával, az ám a finom! A szere-
lem! Nahát, az jó móka, az sose hagyott cserben, biztos mindig behálóztam valakit. És ezen a
WC-szerq helyen, ahol vagyok, azt hiszem, néha még a nadrágom is letoltam. Maga Mahood is
majdnem a magáévá tett, nem is egyszer. Egy pillanatra én voltam Q, mankói közt bicegve, egy
tájon, ne gyötörjük egymást, ami inkább sivár volt, és ráadásul, mondjuk meg nyíltan, elQször
elég néptelen. Minden egyes lépés után a mankóval megállok, kábítószert veszek be, összemérem
a megtett utat a hátralévQvel. Velem van a fejem is, alul széles, kopár lejtQsíkokban szqkül és
15. oldal
háztetQidomban végzQdik az építmény teteje, hosszú hajszálak libegnek rajta, amilyenek az anya-
jegyekbQl nQnek ki. Szó se róla, alaposan felvilágosítottak. Valljuk csak meg, nagy volt a kísér-
tés. Egy pillanatot mondtam, pedig talán évekig eltartott. Aztán meggondoltam magam, valahogy
groteszknek tqnt az egész. Akkor már megtettem legalább tíz lépést, ha ugyan lépésnek nevez-
hetjük, na persze, nem egyenes vonalban, inkább erQsen hajlott ívq görbe mentén, amely bár nem
vezet vissza kiindulópontomra, hacsak egy kicsit is követem az irányát, legalábbis a közelébe ve-
zet. Valószínqleg amolyan fordított spirált írtam le, melynek egyre szqkülnek a körei, s végül már
nem mehetünk tovább, annyira összezsugorodik körülöttünk a tér. Akkor, mivel a szó szoros ér-
telmében nem folytathattam utam, okvetlenül meg kellett volna állnom, hogy az ellenkezQ irány-
ba induljak, akár azonnal vagy sokkal késQbb, mintegy kicsavarva magam a helyemrQl, az emlí-
tett csavarmenetben. Mindez roppant érdekes és újszerq élmény lett volna, ha igaz, hogy - amint
már egyszer mondtam, mivel nem tehettem mást - a legegyhangúbb út is egészen másként fest
visszafelé, mint oda, és megfordítva. Kár mellébeszélni, tudok én egy egész sereg dolgot. De van
itt egy bökkenQ. Mert ha becsavarodtam, megkockáztatom ezt az elliptikus kifejezést, nem túl
gyakori nálam, ha becsavarodtam, és ezért jutottam túl messzire, ha becsavarodtam, és végzetes
módon teljesen beszorultam és nem mehettem tovább, mert ha továbbmegyek, csökkenteni kell
méreteimet, és szó szerint visszatérnem önmagamba, tehát, nem is erQs a kifejezés, végül szük-
ségképpen mozdulatlanná kell dermednem, viszont, ha az ellenkezQ irányba indulnék, akkor va-
jon nem a végtelenségig kellene haladnom a spirális vonalú görbe mentén, és képtelen lennék
megállni, hiszen gömb alakú a tér, ahova bepréseltek, ha ugyan nem a földrQl van szó, mindegy,
tudom én, mit beszélek. De hol itt a bökkenQ? Az imént még volt, megesküdnék rá. Arról nem is
szólva, hogy bármikor, tényleg bármikor, fallal, fával vagy egyéb akadállyal találhatnám szem-
ben magam, amit persze nem kerülhetnék ki, és nem róhatnám tovább a köreimet, ahogy most
sem róhatom ebben a keserves, beszorult állapotban. De hát az akadályok idQvel elháríthatók
szerintem, mehetünk tovább, elQre, csak persze nem én, én nem tudnám Qket elhárítani, megbé-
nítanának, elQttem tornyosulva. De még akadályok nélkül is, áthaladva az EgyenlítQn, azt hiszem,
folytatva utam, megint csak visszafordulnék, szükségképpen, valahogy így képzelem. Abban a
pillanatban, melyrQl beszélek, amikor Mahooddal tévesztettem össze magam, úgy rémlik, éppen
világ körüli úton voltam, s az út végéig már csupán néhány évszázad volt hátra. E feltevés mellett
szól leromlott egészségi állapotom, fél lábam talán a Csendes-óceánban hagytam, mi az hogy ta-
lán, ott hagytam bizony, valahol Szumátrában, a dögszagú, óriás virágtól vöröslQ QserdQben,
nem, az már az Indiai-óceánban volt, micsoda enciklopédia a fejem, valahol arra. Szóval vissza-
tértem a szülQi házba, mely valahogy kisebb lett, és egyre szqkült, találkoztam a gyermekeimmel,
akik távollétem idején születtek, még mielQtt szüleimet és feleségemet, magyarán szeretteimet
karomba zártam volna, szerencsére mindkét szülQm élt még. Egy nagy udvaron - fegyházudvar
volt? - találtam magam, magas falak fogták körül, földjét hamu borította, ami igazán kedvemre
[ Pobierz całość w formacie PDF ]